Egyéni szülésfelkészítés

Ahogy közeledik a szülés ideje a leendő anyukákban és családtagjaikban egyre nagyobb az izgalom. A várakozást természetesen egyfajta bizonytalanságérzés is kísérheti. Ez érthető, még akkor is, ha valaki nem az első gyermekét várja. Minden szülés-születés más és más, újabb és újabb kérdések fogalmazódhatnak meg.

Szülési terv

Az egyéni szülésfelkészítés abban segít, hogy a szülés során minél kevesebb váratlan helyzet merülhessen fel. Felkészít arra, hogy aktív részesei lehessünk ennek a folyamatnak, és ne azt érezzük, hogy az események sodornak minket.

Szeretnék segítséget nyújtani abban is, hogy a párok időben elkezdhessék az egymásra hangolódást. A szülés alatt a kísérő nemcsak érzelmi biztonságot nyújthat, hanem különböző könnyen elsajátítható módszerekkel, mint például a masszázs, nagy mértékben enyhítheti a vajúdás fájdalmait.

Kiknek ajánlom?

  • Bárkinek, aki úgy érzi, hogy szüksége van rá.
  • Azoknak a pároknak, akik először élik át közösen a szülés élményét.
  • Azoknak a nőknek, akiknek a férje nem vesz részt a szülésükön.
  • Azoknak, akiknek traumatikus volt az előző szülésük, és arra vágynak, hogy a mostani ne ilyen legyen.
  • Azoknak, akiknek bármilyen félelme van a szüléssel kapcsolatban.
  • Azoknak, akik doulával szeretnének szülni.
  • Azoknak is, akik kevésnek találják a kórházi szülésfelkészítést.
  • Azoknak, akik úgy érzik, hogy a sok helyről szerzett információ nem ad egységes, megnyugtató képet a szülésről.

Miről beszélgetünk az egyéni szülésfelkészítésen?

  • Praktikus tanácsokat adok pl. azzal kapcsolatban, hogy mit érdemes a kórházba vinni, ami komfortosabbá teszi az ottlétet.
  • Megbeszéljük, hogy mik azok a jelek, amikből biztosan lehet tudni, hogy ideje elindulni a kórházba.
  • Mi történik a kórházba érkezéskor?
  • Áttekintést adok a vajúdás négy szakaszáról, ezek fiziológiájáról és pszichológiájáról.
  • Beszélünk arról, hogy mit jelent a gátvédelem. Mit tehet ennek érdekében az orvos, a bába ill. a kismama
  • Részletesen megbeszéljük, hogy mi a szerepe a vajúdást kísérő fájdalomnak. Hogyan dolgozzuk fel a fájdalomtól való félelmet és milyen technikák léteznek a fájdalom csillapítására
  • Mik a teendői a kísérőnek: a férjnek, az anyának, a barátnőnek vagy doulának? Egyebek mellett szeretem megmutatni azokat a masszázsfogásokat, amikkel fájdalmat lehet csillapítani.
  • Mit kérdezzünk meg, mit kérjünk, mit kérhetünk az orvostól és a bábától?
  • Mi történik a babával a születés utáni percekben, órákban?
  • Szó esik az első otthon töltött napokról-hetekről. Végigvesszük, hogy milyen eszközökre lehet szükség a csecsemő gondozása során, hogyan tud felkészülni a család a gyermekágyi időszakra. Itt beszélünk a szoptatásról. Erről részletesebben itt olvashat.
  • Ha valaki igényli, hogy segítséget kapjon a mielőbbi fizikai regenerálódáshoz, annak szívesen mutatok olyan speciális tornagyakorlatokat, amelyek megkönnyítik ezt a folyamatot.
  • A beszélgetés 3-4 órás szokott lenni.

Hogy kell nem megijedni a vajúdás elindulásától. Hogyan hangolom össze a párokat. Hogyan kell (lehet) viselkedni a kórházban. Az orvosi segítségről. A vajúdás szakaszairól. Gátvédelem.

Halgassa meg a velem készült interjút a blogomon!